Just thinking…

Évek teltek el… te jóságos atyagatya! Még két év, és kiwik leszünk. (állítólag 5 év után mondhatja bárki, aki itt él, hogy biza tollas a háta… mint a kiwi madárnak) Megszoktam. Mindent. Nincsenek már meglepetések, a boltban csukott szemmel, rutinból veszem le a kedvenc sajtomat (na persze néha kibasznak velem, mert átrendezik a polcokat), már nem kell órákat gugliznom és agyalnom, ha a citybe megyek, hogy hol parkoljak, csípőből rávágom ha kérdezik, hol lehet a legjobbakat enni a környéken és a sok kis ordibálva beszélgető ázsiai és csajokat sasoló indiai kölkök sem idegesítenek már. De ami az egészben fura, elmúlt a nagy utazhatnékom. Na mindjárt kifejtem, miért is!

happiness-1578914-1024x682

Valahogy mindig is vonzott Az Utazás. Világot látni, új embereket megismerni, ízeket, utcákat, épületeket felfedezni… szóval csak úgy menni, megállás nélkül, mindenfele. Kétféle utazó van, szerintem: az egyik kíváncsi, de nagyon, a másik még nem találta meg önmagát. Jó kérdés, hogy hova tartozom. Talán mindkettő igaz rám.

Múlt héten egyik reggel nagyon durván korán keltem. Gondoltam megmászok egy vulkánt itt a közelben és a tetején lehuppanva meditálok egyet. (igen, nem ér nevetni, hetente egyszer buddhista templomba, közösségbe járok… de még csak puhatolózok és gyakorlok… nem leszek narancssárgaruhás és pláne kopasz) A nagy meditálós koncentrálás közepette néha megfeledkeztem önmagamról és a külvilágról, ami jó… az már kevésbé jópofa, hogy mindenféle bogarak repültek a számba, miközben megszabadulva az agyamat szétszabdaló gondolatoktól elmerültem a meditáció nyugtató világába… No végezve a nagy produkciómmal, ami meglepő módon volt vagy egy óra, elgondolkodtam… csak ücsörögtem a fűben, néztem le a városra, néha beszélgettem az arra járó kutyasétáltató környékbeliekkel és megvilágosodtam… jól vagyok… és elmúlt az utazhatnékom. Ekkor a kezem a szám elé kapva, ijesztő arcot vágva néztem ki a fejemből, de tényleg? Ennyi? Nem vágyom már sehova? Hát, igazán nem… nyilván menni fogok még, miért ne, de az igény csökkent… jelentősen.

mt-eden

Mivel volt még időm – igaz a gyomrom rázendített, hogy heló, kéne kaja is, nemcsak friss levegő-, úgy döntöttem maradok és ténymegállapítok. Magamról, mindent. Felálltam és körbejártam a vulkán tetejét. Teljes panoráma a városra, meseszép. Szerelem első látásra, mindig ez jut eszembe. Sosem hittem benne, mindig érdeklődve hallgattam ha mások emlegették, igaz kapcsolati szinten, de mikor pár éve leszállt a gép és kinéztem a reptér ablakán, szerelembe estem. Új-Zéland, igen. Azóta pedig valahogy nem akarok elmenni innen, egy percre sem. Ragaszkodom hozzá, élvezem minden percét, tisztelem és igyekszem mindent megtenni, hogy ez hosszútávon is működőképes legyen. Először, életemben.

Beilleszkedtem. Megszoktam az embereket és kultúrákat körülöttem, remélhetőleg ők is engem, a tej és tejföl már finom, nem tehénízű, az évszakok fordítva, de a karácsony nyáron is karácsony, csak picit más és a munkám, munkatársaim és főnököm is szeretem. Igen, itt ilyet is lehet, kedvelni és jóban lenni a főnökkel. 🙂

Lefelé tartva a vulkán tetejéről tovább morfondíroztam. Lehet, hogy eddig azért vágytam mindig máshova, mert nem éreztem jól magam a bőrömben? Nem szerettem Magyarországot? Korábban minden egyes utazás után legalább egy hétig depressziós voltam, mert vissza kellett menni…. oda, ahol születtem, ahol felnőttem, ahol azok az emberek élnek, akik a legfontosabbak nekem. (puszi Maminka) De eljöttem. Aztán elmúlt az utazhatnék, azóta is minden perc egy csoda és öröm, hogy itt vagyok és nem vágyom el innen. A szívem persze húz haza, sokszor, nem honvágy, de mégiscsak ott hagytam 30 évet és mivel messze vagyok, nagyon vissza se nézek. Minden, amit korábban éreztem Magyarország iránt, főleg hazaszeretet és büszkeség… most már itt élem meg. Érdekes ez, magyarként Új-Zélandon élni. Nem az anyanyelvemen beszélnek, az emberek picit mások, mint amiben felnőttem, nincs pörkölt az éttermekben, de van valami más: béke és nyugalom a lelkemben. Kell ennél több az életben?

2 thoughts on Just thinking…

  1. Nagyon jo volt olvasni, koszi szepen! Engem is vonz, utazni sokat utaztam, de nehezen kepzelem el, hogy olyan messze éljek. Követni foglak :)))

Leave a Reply

A név és e-mail kitöltése kötelező, de az e-mail nem jelenik meg az oldalon.