Never come to NZ if….

Az a fajta ember vagyok, akinek mindig mindenről megvan a véleménye. Nem értek egyet azzal, hogy boldog boldogtalan gyereket szülhet, picit utálom azokat, akik nem környezettudatosak, és eldobálják a szemetet és nem bírom elviselni az embereket körülöttem, akik állandóan ítélkeznek mások felett. Én se vagyok tökéletes (bár…), megvannak a magam hibái, de valahogy az az érzésem, hogy sokan mellé nyúltak, amikor ide jöttek Új-Zélandra és várnak a csodára… még ma is. Akadnak a nagyvilágban mindenfele olyan homo sapiensek, akiknek bizonyos élethelyzetek, ruhák és stílusok egyszerűen nem passzolnak, de valahogy ez nem tudatosul bennük. Sokan ugyanígy mellényúlnak, ha külföldre költöznek és egyszerűen nem értik, miért nem megy úgy, ahogy szeretnék. Most megmondom a tutit, figyeljetek! 😉

Continue reading

Maori ⚡ Kiwi

Elérkeztünk egy kényes témához. Már akinek az, nekünk biztosan nem. 🙂 Csak kérdezzetek meg egy Kiwit, hogy mi a véleménye a kiwi-maori “helyzetről”, jó esetben nevetve aszongya, hogy óóó, hát hoznál még egy sört? Pont kifogytam. No kérem ez itt olyan, mint a Győzike Show. Senkit se “érdekel”, de suttyomban mindenki mindent tud és meg is van a véleménye róla. Nem mondom, hogy most minden egyes kiwi véleményét bepötyögöm, de amit mi tudunk, tapasztalunk és hát én faggatóztam, az below (lejjebb) olvasható.

article-0-1CE4313500000578-485_964x600

Continue reading

Marketing

Nem volt kérdés, hogy költözésünket követően rövid időn belül felkeresek pár piacot… pontosabban felkeresünk, mert szegény férjet is elrángattam egy-két helyre, na jó többre is, hogy legyen sofőröm és fotósom, amíg én nézelődök kedvemre. De fontos, hogy tudja merre járok és ő is minél jobban megismerje a helyi gasztró meg miegymás kultúrát. Bár szerintem azzal inkább kiegyezne, hogy nem jön piacolni, viszont megeszi amit abból főzök. 😀

finomságok

Continue reading

Anniversary – the past 200 days

Blogunk 2014. augusztus 18-án ünnepelte 200. születésNAPját. 🙂

Nagyjából 100 000 billentyűzet leütés + a már meglévő piszkozatok és javítások, rengeteg fáradtságos oknyomozó munka, álmatlan éjszakák, dolgos hétköznapok, folyamatos információ gyűjtés, feszült pillanatok a megjelenéseket követően és türelmes reagálások a kedvelők és kritizálók megjegyzéseire. Nem könnyű blogolni, ezt meg kell hagyni, de örülünk a sikernek. Hiszen továbbra is legfőbb célunk a szórakoztatás, valamint kis családunk életének bemutatása itt Zééországban, hasznos és kevésbé érdekes témákkal vegyítve. A nagy ünneplés és örömködés alkalmából összeszedtünk pár információt az elmúlt 200 nap blogolásáról.

Auckland CBD

Continue reading

VBK – visa, visa, visa ….

Elképzelem, ahogy most pár otthoni, régi bulizós cimborám felhördül a VBK-t olvasva, kezeit a magasba emeli, már keresi is a retró cédéket és belekezd kedvenc diszkós/funkys nótájába, miközben kurjongat nagyokat a konyha felé, hogy kérek már egy VörösBorosKólát, nosztalgiázni fogunk…. 🙂 (Pittuka persze Soproniért rohan a hűtőhöz) De nem, ez a blog nem buliról, meg koccintásról, meg ünneplésről fog szólni és pláne nem az italozásról….. hanem valami egészen másról.

minta (f: google.com)

Continue reading

‘Hi there!’….what?? – and some BBQ

Egy igen kellemes, nyári délután történt. Épp lakásnézőben voltunk, amikor a férj közölte, hogy ha végeztünk elvisz engem a legháziasabb gyorsétterembe, ahol még korábban sosem jártam. Már a házias, kevésbé műanyag szavakon ledöbbentem, de bízom benne, mégiscsak meg kell adni a módját egy házasságban a férj érvényesülésének. Ez az étterem konkrétan a ‘Vendíz’ lenne. A legtöbb ilyen éttermi láncban sötétebb színű egyének dolgoznak, szerintem mind indiai, az okosabbik felem szerint viszont akadt már dolgunk pakisztánival és egyéb más népséggel. Hát kérem szépen barnák és pont, helyesek, kedvesek, de ha ők is úgy reagálnak arra hogy “really?” vagy “okay” vagy csak bámulnak bambán mikor közlöm honnan jöttünk, akkor nekem se nagyon kell erőltetni hogy felismerjem a gyorséttermi munkás típusokat, ugyebár.

Continue reading

Home sweet home

Eddigi legeseménydúsabb perceinket a háznézés eredményezte. A legnagyobb problémám, hogy főként olyan könnyűszerkezetes, erős túlzással állítható hogy fából készülő házakban élnek, amilyet én még balatoni nyaralónak se biztos hogy megvennék….nemhogy családi fészeknek nevezzek ki. Drága tokaji Keresztmama tyúkóljának falai is vastagabbak voltak ennél. De hát ahány ház, annyi szokás, nekik ez jó és nyilván megértem, hogy egy téglaházban több kárt tud okozni egy kis földmozgás, ami itt meglehetősen gyakori. Az egész országnak olyan amerikai-európai-kiwi hangulata van. Auckland ugye több kis édes városkából áll, a központot (alias belvárost, dowtonwn-t, CBD-t) leszámítva kertespapírházas városkák övezik mindenfele a teret, ami tényleg szép és meg kell hagyni csak ámulok és bámulok amerre csak járunk. A sufnituning itt is népszerű, vannak érdekes tetőjavítási megoldások, amire néha úgy rácsodálkoztunk, hogy percekig földbe gyökerezett a lábunk. A kerítés témát már említettem, az átlag raklapból építi, a másik fele meg deszkából, de festeni nem hajlandóak, és itt az általuk dizájnosan egymás mellé helyezett léckerítések annyira egyenesek és vannak szinkronban egymással, mint azoknak a jópofa múmiáknak a fogai az Egyiptomi Múzeum első emeletén. De hát nincs is ezzel baj, nyilván ők is nevetnének egy jót, ha meglátnák nálunk a vidéki rozsdásodó drótkerítéseket, beton alappal, amelyek már évek óta a szomszéd meggyfájának támaszkodnak kínjukban.  Continue reading

The beginning

Az első mondatunk ez volt: “Bammeg, ez tényleg nem fotoshop…..a színek….jesszus….biztos festik a vizet.”

Így kezdődött minden. A szerelem első látásra élményt egészen március 09, 14:30-ig nem ismertem. (helyi idő szerint) Drága férjem lecsúszott a dobogó tetejéről, most már nem ő az első számú kedvencem, hanem ez a meseszép sziget itt a lábam alatt.

Szóval megjöttünk, jetlag elmaradt, kurva meleg van, minden meseszép, rohangálunk mint pók a falon, házat nézünk, autót már vettünk, a kaját szokjuk – bár a japán cuccok jók és jókat anyázunk a baloldali közlekedés miatt.

IMG_20140313_154544

Continue reading

Once upon a time….

Miért ne.
Ez volt az első gondolatom. Jó pár blogot olvastunk már Új-Zélandról, köszönet érte a szerzőknek ezúton is, név nélkül. Remélhetőleg majd személyes kapcsolatba is kerülünk velük…. szegényekkel. (akik jobb ha távolról szemlélnek csak bennünket, mert felelősséget nem vállalunk magunkért)
Gondoltam belevágok, hiszen tudjuk jól. Ha ismerőseink, rokonaink, barátaink nem is keresnek bennünket, de biztosan kíváncsiak arra, hogy mi van velünk. Nagyon. Borzasztóan. Susmus, pletyi, egy kis csevej…. ilyenkor csuklunk ahogy csak a rekeszizmunk bírja, annak rendje-módja szerint. Pláne ha megtudják, hogy épp a világ másik felére készülünk.

Continue reading