Trip Tip: Queenstown

Ezer éve tervezem már, hogy legyen egy ilyen sorozat, ahol bemutatom Zééország legszebb részeit. A hangsúly azon lesz, hogy a legnevesebb országrészeket bebarangolva átéljétek velem a kalandozás, spontán autós, túrázós napokat és olyan mesebeli kis zegzugokba kalauzoljalak el benneteket, ami kevésbé ismert az átlag turista, sőt még a helyiek számára is. Szóval sutba vágjuk a megszokott látványosságokat – persze azok is szerepet kapnak-, hiszen nem véletlen népszerűek, de meg szeretném mutatni Nektek Új-Zélandnak azt az oldalát, amit én nagyon élvezek. A legjobb kezdés szerintem Queenstown és környékének bemutatása, ami elsőre a “helyiek” számára “ugyanmár, ismerjük” reakció lesz, hisz aki járt felénk, ide is biztosan ellátogatott, nade akad ezen a részen is jó pár eldugott hely, amiről a többségnek fogalma sincs és turisták se járnak arra soha. Jöjjenek hát a pillanatok, amikor tövig nyomom a gázt a szerpentines utakon, kilehelve szegény bérautók lelkét, 10 méterenként sikongatva megállós fotózás (amit szerencsére nem fogtok hallani), és megpróbálok átadni egy életérzést, amikor egy-egy kedvenc spotomnál hanyatt vágódva a fűben-hóban széles vigyorral az arcomon, magamba beszélve mindig megjegyezem: kurva szép helyen lakom, hogy baszná meg! – hosszú lesz, de megéri végigbogarászni a térképeket, fotókat és videókat velem 🙂

Closeburn

Closeburn

Continue reading

New Zealand “feeling”

Minden országnak megvan a maga hangulata. A legtöbb helyen persze boldog mindenki – miért ne lenne az-, de ha mélyebbre ásunk, alapvetően mindenhol picit más. Új-Zéland se kivétel ez alól, itt alapvetően a természet uralkodik. Legtöbbször nem vágyunk másra, mint egy sziklán ücsörögve csodálni a természetet, egyedül, mérföldekre a civilizációtól. Ez az ország levetkőztet. Idejössz, kimész a nagyvárosokból a hegyekbe, az óceánpartra, leülsz, és csak nézelődsz. Minden egyes alkalommal magadba akarod szívni a látványt, a szemed úgy pásztáz körbe mindent, mintha fényképezőgép lenne… elraktározni mindent!  Elfelejted egy pillanatra a monoton hétköznapokat, magad mögött hagyod a problémákat, és elnézve a természet munkáját, amit évmilliók alatt alkotott itt (és a környéken), szerencsésnek érzed magad. Részese lehetsz e csodás szigetvilág történelmének, láthatod, ahogy alakul, tudhatod, miből lett, és manapság már azt is kideríthetjük, merre változik még. Nem mondom, hogy mindenki át tudja érezni ezt, de ha van pár szabad óránk, ne a látnivalók után caplatva rohangáljunk fel-alá a városokban és hírhedt helyeken, hanem keressünk egy eldugott sziklaszirtet, hagyjuk hogy az idő megálljon, kapcsoljunk ki fejben mindent és legyünk csak kettesben: Új-Zéland és mi.

fixedw_large_4x

Continue reading

The visitors

Alcím: Jöttünk, láttunk…. visszamennénk?! 🙂 (értsd: The visitors magyar címe)

Június elején útra keltünk és ellátogattunk Magyarországra. Volt ám aztán kérem szépen minden: túró rudival várás a reptéren, jó sok túró meg tejföl (és tv paprika) evés, ivászat a barátokkal, esküvő birs pálinkával, budapesti városnézés új-zélandi ismerősökkel, és egy olyan 3 hét, amit még az ellenségeinknek sem kívántunk… mert kurva fárasztó volt ám, kérem szépen! A fő attrakció drága Livi és Zoli esküvője volt, amit a férj összekötött egy kis konferenciázással, én meg vásárlással – mily meglepő. 🙂 Hát, kaptunk hideget-meleget, de leginkább persze élményeket. 3 hét kevés bármire is, ha nem is mindenkivel, de sok baráttal, rokonnal sikerült egy-egy órácskát eltöltenünk (általában mulatoznunk) és apróságokkal ugyan, de mindenkit megajándékoztunk. Ez a blog pontosan azt fogja bemutatni, amit  odahaza csináltunk, amit éreztünk … és hogy jó volt-e visszajönni?! Lássuk csak!

Tihany

Tihany

Continue reading

Well being in Wellington

Megrendezésre került főrvárosunkban egy olyan konferencia, ahol a férj jelenléte is szükségessé vált. Ennek apropójából elhatároztuk, hogy amíg ő konferenciázik, én múlatom az időt Wellingtonban, hétvégén meg együtt felfedezzük a várost és környékét. Az idővel szerencsénk volt, a ‘Windy (szeles) Wellington’-nak hívott főváros ezúttal egyáltalán nem volt szeles és a nap is sokat sütött, valamint az eső is messzire elkerülte a környéket. Úgyhogy egy remekbe szabott hétvégét töltöttünk el az Északi-sziget déli csücskében. A mendemonda pedig igaz: minél délebbre megyünk, annál szebb ez az ország. De még milyen szép! Egy másik frappáns kiwi mondás pedig így hangzik és ez is nagyon találó:

You can’t beat Wellington on a good day! 

Middle of Middle Earth

    Wellington reptér váró Continue reading

Random

Kétfajta mód létezik a hétvégéink eltöltésére. Az egyik, amikor már hét közepén tudom, mikor kelünk fel, mettől és meddig és hova és merre fogunk kirándulni. Ez az egyik változat, és bevallom őszintén, a gyakoribb. Az esetek…..jó …..99 %-a. Na a másik, nagyon ritkán előforduló jelenség, hogy egyszerűen nincs kedvem se időm kitalálni, hogy mégis mi legyen a program hétvégén, merre menjünk. Ekkor a férj dönt, megnyitja a mapszot, rábök egy random helyszínre és már pattanunk is be a kocsiba, hogy felleljük az általa oly gondosan és alaposan kiválasztott és átgondolt úticélt.

Úton

Continue reading

Boobs – Auckland is a real girly city

Auckland egy igazi csajos város. Hisz rengeteg, cickókra emlékeztető kis dombocska található városszerte, ami mind-mind egy-egy vulkánkitörés alkalmával “készült”….a jó ég tudja mikor és remélhetőleg akkor utoljára. Auckland tényleg egy klassz város, mi több, nagyon is élhető és szerethető. Volt már szerencsénk feltérképezni a turisták által oly kedvelt helyeket, de ezek mit sem mutatnak abból a bájból, ami jellemzi ezt a várost. Mert tényleg felülmúlhatatlan program egy napsütéses napon sétálni ezeken a vulkáni kúpokon, megmászni egy-egy csúcsot, leereszkedni a kráterbe, párszor férj idegeit húzva a keskeny ösvényen a meredek domboldal felé csúszni nem épp odaillő balerinacipőben – de mit csináljak, ez csini és jelen pillanatban egy könnyű túrára legalkalmasabb cipőm.

Continue reading

From Impressionists To Impressions

Egy verőfényes, UV dús napon, a naptejtől ragacsosan és emiatt kissé feszültebb péntek reggel épp a Toi O Tamaki felé vezető úton jutott eszembe, hogy a benyomásainkról és az ehhez kapcsolódó kiwis dolgokról még nem is meséltem.

Pedig van. Rengeteg. Ha megkérdezné valaki, mi a legjobb dolog az itteni életben, órákig tudnék beszélni róla. De ha azt kérdeznék, egy szóval próbáljam meg összefoglalni mindazt, amit eddig átéltem: elakadna a szavam. Bár egy frappáns szóval lehetne jellemezni az itteni hétköznapi életet: “ráérünk”. Igen, itt mindenki e szerint él. Nem érezni a nagy rohanást, az örökös stresszes “jujj csak kész legyünk vele minél előbb” tempót. Mindenki ráér, mindenre. Közlekedni, a boltban sorban állni, sétálni, sportolni, családdal lenni és nem utolsó sorban dolgozni. A kiwik nem kapkodnak, nem idegeskednek, élnek. Ráérősen, kihasználva az itteni táj szépségét, élvezve a jó és kellemes pillanatokat. Persze ehhez kell egy olyan jól működő rendszer, ami ezt lehetővé teszi. Mert hiába várom a “na végre, tudtam én” monológom ironikus kimondását, még sehol se jött a számra….legyen ez IRD (a helyi NAV), AA (a kiwi autoclub), INZ (a bevándorlásiak), BNZ (a bankunk), New Zealand Post (a kiwi posta) és még sorolhatnám. Egyszerűen itt érezhetően minden könnyedén működik. Ellenben a magyarországi tennivalókkal.

Continue reading

Parking in parks

Auckland egy igazi kis világváros. (1,3 millió lakos, viszont nagyobb területen fekszik, mint London) A CBD-ben számos toronyházzal, irodaépületekkel és felhőkarcolókkal. Hömpölygő tömeggel, a kukából a kínai üzletemberek meg nem ivott kávéját kicsempésző polinéz hajléktalanokkal, az általam oly gyűlölt dizájner butikokkal (de csak azért, mert nincs rá keretem). Mindenki fontosnak hiszi magát, rohangál fel és alá, miközben a világtól elszigetelve élünk és lehet hetekbe telne, mire észrevenné a nagyvilág ha elpusztítaná a szigeteket egy édes kis vulkán.

Continue reading

Fancy Fences

Kerítések. Mondják ők. Borzadály, mi ez?! Kérdezem én.

A kerítés definiálása nem nehéz feladat, de sokrétű. Alapvetően biztonsági funkciót szolgál. De lehet rongyrázós, egyszerű, funkcionális, titkolózós, retró és ultramodern. De ne feledjük, életünk számos jelenete ehhez a sokszor említést sem érdemlő tárgyhoz kapcsolódik. Hiszen ha házat vásárolunk, először a kerítést pillantjuk meg, ha a szomszéddal jóban vagyunk, sokszor a kerítés mellett állva beszéljük meg a legújabb epres-pudingos piskótatekercs receptjét vagy faggatjuk épp a szomszéd kertészét, mégis mit csinál a rózsákkal, amitől oly gyönyörűek….közben hol csapkodjuk, hol pedig támaszkodunk rá. Mindeközben észre se vesszük, milyen fontos szerepet is tölt be az életünkben. Hiszen hazaérve elsőként és elindulva otthonról utolsóként a kerítés, mint életünk szerves része kerül be a látóterünkbe. Nem elég, hogy sorozatos sokkhatások és folyamatos fejrázások után nagy nehezen megszoktam a szoci balcsi üdülőház feelinget, amibe ugye a kiwik – és most már mi is – itt élnek, de még mindig nem sikerül túljutnom azon, ahogy a kerítések kinéznek.

Continue reading

‘Hi there!’….what?? – and some BBQ

Egy igen kellemes, nyári délután történt. Épp lakásnézőben voltunk, amikor a férj közölte, hogy ha végeztünk elvisz engem a legháziasabb gyorsétterembe, ahol még korábban sosem jártam. Már a házias, kevésbé műanyag szavakon ledöbbentem, de bízom benne, mégiscsak meg kell adni a módját egy házasságban a férj érvényesülésének. Ez az étterem konkrétan a ‘Vendíz’ lenne. A legtöbb ilyen éttermi láncban sötétebb színű egyének dolgoznak, szerintem mind indiai, az okosabbik felem szerint viszont akadt már dolgunk pakisztánival és egyéb más népséggel. Hát kérem szépen barnák és pont, helyesek, kedvesek, de ha ők is úgy reagálnak arra hogy “really?” vagy “okay” vagy csak bámulnak bambán mikor közlöm honnan jöttünk, akkor nekem se nagyon kell erőltetni hogy felismerjem a gyorséttermi munkás típusokat, ugyebár.

Continue reading