The Pigskin Sport

Ha USA, akkor pufók hamburgerzabálók, ha angolok, akkor lófejűség, ha franciák, akkor csiga, ha Ausztrália, akkor naaagy pókok és kígyók, ha pedig Új-Zélandról akarunk beszélni egy-két szóban, akkor “deszépország” és rögbi. 🙂 De mi is az a rögbi?… kérdeztem anno, mikor felmerült az ideköltözés ötlete. Hát ez egy tojáslabdás, kevésbé durva amerikai focihoz hasonlatos valami, amit én holt ziher, hogy sosem fogok nézni – gondoltam ezt elsőre. Aztán idejöttem, és megváltozott a véleményem. Rájöttem, hogy cuki kerekseggű formás fazonokat nézni, ahogy harcolnak a labdáért, érezni a tesztoszteron illatot, és meccsek után körözni a VIP kijáratnál, hátha elkérik a számom, hát, vegül meghozta a kedvem a játékhoz. 😀 Azt nem mondanám, hogy minden meccset és bajnokságot élőben követek és utazok a csapatokkal mindenfele, de ha van időm, leülök a tévé elé vagy kimegyek élőben szurkolni a kedvenceknek.

Continue reading

Beyond the pale – sweetest taboo

Nem ismerem azt a szót, hogy tabu, de ezt már úgyis tudjátok, pláne a közelemben élők nagy része. Imádom feszegetni a határokat, zavarba hozni az embereket körülöttem, kellemetlen témákról beszélgetést kezdeményezni és a magas labdákat lecsapni. Iróniáról meg szarkazmusról nem is beszélve. Kárörvendés? Nah jó egy kicsit az is. 😀 Ki nem mondott szavak, elfelejtett múlt, szőnyeg alá söpört témák Új-Zélandon. Itt most nem lesz tabu, lerántom a leplet egy határozott mozdulattal a kiwik legféltettebb titkairól. 😎

Continue reading

Supermoon – Spirituality Project

Nincsenek véletlenek, én ebben hiszek. Mindig minden okkal történik, az élet állandó mozgásban van. Az idő sosem áll meg, nincs olyan, hogy mindig minden jó vagy rossz. Jó időszakok után rosszabbak is jöhetnek, de a szerencsés napok is elmúlnak egyszer. Up and down. Ádám szerint az élet egy játszótér, ahol van egy bazi nagy hullámvasút, ami sosem áll le. Egyszer fent, egyszer lent, néha csavar egyet és megijedünk, de ez gyorsan elmúlik és újra egyensúlyba kerülünk. A lényeg, hogy élvezzük és csak mosolyogjunk, semmit se vegyünk túl komolyan. Van értelme az életnek? Nincs…. vagyis nem sok. 🙂 Kérdés, hogy hogyan szertnénk eltölteni azt a jópár évet, ami nekünk jutott. Én egy boldog, mosolygós életet választottam. 🙂 De ez választás kérdése csupán? Az bizony.

Continue reading

How to become a kiwi?

A magyar szokások furcsák. Ítélkezünk mindenki felett, hisszük, hogy mindig mi vagyunk az okosabbak, nehezen látjuk be, ha hibáztunk és szeretjük megmondani másoknak, mit és hogyan csináljanak, mert mi azt bizony jobban tudjuk…. és ez még csak a kezdet, hiszen a gonoszkodás, hamis előítéletek, mélabússág és állandó morgás nagyon is jellemző ránk. De mindezek ellenére nagyon is vendégszeretőek vagyunk és a hasznos dolgok felfedezésében is élen járunk. (video) Mivel a magyar mentalitás nem a legjobb (finoman fogalmazva), ezért nem mondanám, hogy könnyű beilleszkednünk (általánosítva). Én örülök mindennek, például ha megkínálnak borzalmas ecetes-szószos ételekkel, “mosolyogva” megeszem, így nincs is különösebb gondom a helyiekkel. Néha persze nehéz eset vagyok, ugyanis szeretek kiakadni, ha valamit nem úgy csinálnak, ahogy szerintem ésszerű és biza a konyhaművészetek terén is van még hova fejlődniük… nem beszélve az állandó “marketing dumáról” (értsd: háoárjú, julúkászom, blabla). De nézzük az apró trükköket, amivel könnyebbé tehetjük a beilleszkedést.

maennchen

Continue reading

Homo Sapiens Species

Vidéki lány vagyok, ezért a kezdetek kezdetén az aucklandi multikulti közegtől sokkot kaptam, majd persze szép lassan megszoktam. Már nem kiálltok fel az utcán, hogy “nézd, ferdeszemű” vagy “ó de barna vagy, barátom, honnan szalajtottak téged?”. No drágáim, mit szólnátok, ha kipletykálnánk ezeket a szigetlakókat? Állandóan emlegetem, hogy multikulti város Auckland, de arról eddig keveset írtam, hogy mégis miféle emberek jönnek-mennek itt a szigeten, vagy telepednek meg. (Néha le.) Kezdetben furcsa volt az európai fajtámnak ez a nagy szeretetben és békében együttélés, bőrszíntől és származástól függetlenül, aztán persze rájöttem, nem árt néha a felszín alá nézni. Alapvetően persze békés nemzet vagyunk, nem baszogatjuk egymást feleslegesen, haverkodunk mindenkivel, de vannak akik szeretnek elszigetelődni és csak a saját fajtájukkal barátkozni. Na lássuk is ezeket a kiwisedő nemzeteket.

Continue reading

Just thinking…

Évek teltek el… te jóságos atyagatya! Még két év, és kiwik leszünk. (állítólag 5 év után mondhatja bárki, aki itt él, hogy biza tollas a háta… mint a kiwi madárnak) Megszoktam. Mindent. Nincsenek már meglepetések, a boltban csukott szemmel, rutinból veszem le a kedvenc sajtomat (na persze néha kibasznak velem, mert átrendezik a polcokat), már nem kell órákat gugliznom és agyalnom, ha a citybe megyek, hogy hol parkoljak, csípőből rávágom ha kérdezik, hol lehet a legjobbakat enni a környéken és a sok kis ordibálva beszélgető ázsiai és csajokat sasoló indiai kölkök sem idegesítenek már. De ami az egészben fura, elmúlt a nagy utazhatnékom. Na mindjárt kifejtem, miért is!

happiness-1578914-1024x682

Continue reading

2nd year is just simply more than one…

Most, hogy a házasságunk túlélte a második évet, azon kaptuk magunkat, hogy jéé, már két éve itt vagyunk… és két évvel öregebbek lettünk… hogy azta a rézfánfütyülős mindenségit. Kissé unalmas lenne az elmúlt egy évet összehasonlítani az elsővel, meg regényt sincs most időnk írni, ezért nézzünk inkább egy saját magunknak alkotta kérdőívet, amit őszintén kitöltöttünk. 🙂

12_mug1

Continue reading

#buythisbeachnz

Az Abel Tasman Nemzeti Parkban található egy 800 méter hosszú strand (Awaroa Inlet), ami 2008 óta magántulajdonban van. A tulajdonos (Michael Spackman, wellingtoni üzletember) 1,92 millió dollárt (új-zélandit) fizetett anno a területért. Azt tudni kell, hogy ez a Nemzeti Park országunk egyik csodás része, amit szinte mindenki számára kötelezővé tennék, ha idelátogat. Karácsony környékén Duane Major és Adam Gard’ner eldöntötték, ez így nem igazságos. Van egy csodálatos strandszakasz egy gyönyörű parkban, ami nem elérhető minden kiwi számára. Tenni kell valamit! … és tettek is. Csináltak egy facebook oldalt, elmesélték ismerőseiknek, barátaiknak, hogy ez így nem jó, vásároljuk vissza! Hát, ebből a kis elgondolásból végül egy nemzetet megmozgató kezdeményezés lett.

SetRatioSize1000600-Awaroa-Inlet

Continue reading

Should we stay or should we go, eh?

Vannak bejegyzések, amik csak úgy jönnek, mint ez is. Hallok egy számot a rádióban, és bumm, meg is írtam, hát ez most így született. 🙂                                                                         Aki külföldön él, tudja: nincs hét, hogy nekünk ne szegeznék a nagy kérdést… most akkor végleg maradtok vagy hazajöttök egyszer? Mit lehet erre mondani? Csakis az igazat, persze. Nálunk speciel megvan a klasszik válasz erre: naná hogy maradunk… de aztán a fene tudja… az elmúlt 3x évben elképzelhetetlennek tartottuk, hogy mi ide költözzünk. Aztán tessék. Hazavágyunk? Nem igazán. Inkább gyertek ti ide. 🙂

A green two-way street sign pointing to Should I stay or Should I Go with arrows pointing to left or right to compare options

Continue reading

The dark side of New Zealand

Új-Zélandnak is van sötét oldala – pláne ha éjszaka van-, de egyáltalán nem volt megerőltető leírni ezeket. A férjjel végül egyszerre vágtuk rá, hogy három idegesítő tényező van: közlekedés (birka sofőrök), drágaság (egyes műszaki cikkek, házak, stb.), és a túlzásba vitt jópofizás. Hát, ezek lennének azok a bizonyos új-zélandi rémségek. Borzadály, tudom. 🙂 Ezek a kiwik amúgy fantasztikusak: legtöbbször meglepődöm, hogy egyáltalán fel tudtak kelni és sikerült egy pohár tejet kiönteniük úgy, hogy ne menjen mellé, máskor meg csodálkozom, hogy miket alkotnak és hova tart az ország. Nyilván minden nemzetnek megvannak a hülyeségei, na itt sincs ez másképp. Írtunk már a csudajó dolgokról regényeket, jöjjön hát néhány elrettentő példa, miért ne gyertek ide soha! 😉

f: google.com

Continue reading